A gránitról élete során egyszer már biztosan hallott mindenki, ha nem földrajz órán, akkor egy ismerőstől, aki hosszasan áradozott arról, milyen lesz az új gránit konyhapultja, ablakpárkánya vagy épp, elhunyt szerettének sírköve.
A gránit a legismertebb mélységi magmás vagy , más néven, plutoni kőzet. Az ilyen kőzetek a magma megszilárdulásával keletkeznek, de gyakran nem jutnak ki a felszínre a magmakamrából, így ott szilárdulnak meg.
Mivel a Föld belseje felé nő a hőmérséklet, a folyamat gyakran több millió évig is eltarthat, például a Velencei-hegység nagy részét gránit teszi ki, ami körülbelül tíz millió év alatt hűlt ki. Ez alatt az idő alatt, nem csak a szilárdulás megy végbe, hanem kialakulnak a nagy szemcsés kristályok is, amiket szabad szemmel is könnyen látni. Latin nevét, a granumot is innen kapta, mely szemcsét jelent. A szemcsék nagysága szerint lehet durva-, közép-, vagy aprószemű- , úgy nevezett mikrogránit. Méretük a magma kihűlésétől függ, minél lassabban hűl ki, annál nagyobbak lesznek a szemcsék. Három fő ásványa: az áttetsző, szürkés kvarc, a fehér vagy sárga plagioklász és a rózsaszínű vagy fehér káliföldpát, melyek nagyjából egyenlő arányban fordulnak elő benne. A kőzet színét általában a földpátok határozzák meg, de elegyrészéhez tartoznak a csillámok, melyek lehetnek biotit, muszkovit vagy mindkettő.
A gránit másik fontos tulajdonsága, hogy rendkívül kemény, így nehéz megmunkálni, viszont épp ezért tökéletes sírkőnek. Megmunkálás után jól bírja az időjárás szeszélyességét és fényét, csiszolás után, örökre megőrzi.